Egyik nap nem jött haza. Teltek az órák, mi pedig elkezdtük keresni. Mivel tudjuk, hogy pontosan mi az útvonala, mert van egy tractive GPS nyomkövetőnk, amit egy ideig hordott, de áttettük a csavargósabb cicánkra.
Becsengettünk minden házhoz, képét mutogattuk, konkrétan talán 2 ember látta valaha a kb 15 környékbeliből. Kettő helyen nem voltak csak otthon, velük nem tudtunk beszélni.
A 9. napon, amikor már kezdtünk lemondani róla, csengetnek. Pont azok voltak, akik nem nyitottak ajtót. Kérdezték, miénk-e a cica, ugyanis a tárolójukba besurrant és bezárták, majd NYARALNI MENTEK. 9 napig a cicám egy ablaktalan, sötét, kb 5 négyzetméteres tárolóban volt, és senki sem értette, hogy hogy bírta ki víz és élelem nélkül, ugyanis az nem volt sehol sem, ezt ők maguk is megerősítették, na meg láttam, hogy csupán egyetlen “élelmiszer” típus a közepesen drága piák voltak a polcon felsorakoztatva, amiket érdekes módon még csak le sem vert.
Szóval rohantunk át hozzájuk a hordozóval. Légvonalban 100 méter talán a mi házunktól…
Egy szekrény mögött bújt el, a hangomra kijött. Látványosan fogyott, de nem lett életveszélyesen sovány. Kidugta a fejét a szekrény mögül, és ahogy meglátott minket, egyből elkezdte belebaszkodni a kis buksiját a szekrény élébe, meg dorombolt. Féltem, hogy nagyon le van gyengülve és nem tud járni sem, de miután hazahoztuk, rohant a kaja felé, (óránként 1-2 evőkanál nedveset adtam neki csak, nehogy rosszul legyen)
hát én így enni még nem láttam, olyan tágra nyitotta a száját és csak úgy harapta a falatokat… Pár db kaki volt a szomszéd tárolójában, még aznap fertőtlenítettük, kitakarítottuk nekik, hiszen ez a minimum.
Dokihoz is elvittük másnap, rendben találta, de azért adott neki két szurit, egyikben vitaminok, másikban gyulladáscsökkentő volt.
(Az a baj, muszáj ilyen részletesen leírnom, mert ha 5 mondatba zsúfolom, úgy sok kérdésetek lenne.)
A legrosszabb nem a testi állapota, hanem a lelki. Ő mindig is egy bújós, dagasztós, nyálcsorgatós (annyira ellazul az ölemben, hogy csöpögni szokott a nyála) cica volt.
Amióta hazahoztuk, szinte rajtam van a nap 24 órájában. Ez nem rá vall. 2-3x kimegy pisilni egy nap és rohan vissza hozzám nyekeregve, sírdogálva. Most is rajtam alszik. Régebben aktívabb volt, most csak az kell neki, hogy vele legyek, így viszont nehezen alszom végig az éjszakát és napközben sem tudom tenni normálisan a dolgomat itthon. Nemrég arra keltem, hogy dorombolva nyomkodja a kis talppárnáival az arcomat. Kimentem wcre, kb 2 perc lehetett, visszaértem a szobába és keservesen nyávogott amikor meglátott, de ez mindig átvált azonnali dorombolásba, ahogy közeledek hozzá.
Tegnap délután pl álmában is panaszosan nyávogott, majd odamentem hozzá, felébredt és egy percig folyamatosan sírva vernyogott. Gondolom még álmodik is róla. Konkrétan rosszul vagyok, ahányszor eszembe jut, hogy 9 napon át éhezett, szomjazott és a teljes sötétségben várt ránk.
Annyira bújik most, hogy teljesen átkarol a mellső lábaival. Még a tekintete is kicsit másabb mint volt, olyan búskomor. Annyira rossz így látni. Na, ebben a pillanatban is felriadt álmából, a takaró alól ijedt hanggal hirtelen előbújt, és amikor meglátta, hogy itt vagyok, egyből dorombolni kezdett. Nagyon fél.
A puszta törődéssel és a kiemelt figyelmünkkel el tudjuk benne simítani idővel ezt a traumát? (Akik leírnák gúnyosan, hogy BOlDoG KIjáRós ciCa, annak: egyik legrosszabb helyről hoztuk haza és mivel váratlan cica volt, anyám csak úgy engedte meg, hogyha a szobámban tartom, nem járkálhat csak úgy bármikor a házban. A szobám 12 négyzetméter, nem akartam, hogy itt élje le az életét.)
